Menü
 
Ártatlan angyalok
 
Rólunk
 
Média
 
Társoldalak
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Hírek és cikkek
Hírek és cikkek : Kiszabadult a pedofil énekes

Kiszabadult a pedofil énekes

  2008.08.20. 16:15

Három év raboskodás után Vietnamban szabadon engedték Gary Glittert, a hetvenes évek brit glamrock sztárját.

A 64 éves énekes 2006 márciusában került rács mögé, mivel a vád szerint egy 10 és egy 11 éves kislányt molesztált. Glitter tagadta mindezt, csupán annyit ismert el, hogy egy ágyban aludt velük. Végül jó magaviselete miatt korábban szabadulhatott a börtönből. Korábban úgy nyilatkozott, nem kíván visszatérni Angliába, most viszont ügyvédje szerint mégis a szigetország mellett döntött, mivel egészségi problémái vannak.

Most azt tervezi, hogy befejezi egy korábban megkezdett lemezét, s valószínűleg egy teljesen új albumot is készít majd. De fontolgatja önéletrajzi könyv megjelentetését is.

A férfinak nem ez volt az első illegális szexkalandja. 1999-ben Nagy-Britanniában már ült börtönben, mivel a számítógépén több ezer gyermekpornográf képet találtak. Később megfordult Spanyolországban, Kubában majd Kambodzsában is, ahonnét szintén tiltott szexuális cselekedetek miatt utasították ki.

Az énekes fénykorában elsősorban az 1972-es, Rock and Roll Part 2 című dalával aratott nagy nemzetközi sikert. Főként Angliában és Írországban volt keresett előadó, Angliában listát vezetett az I am Leader of The Gang, az I Love You Love Me Love és az Always Yours című dala. Jó néhány egyéb száma is felkerült a brit, valamint az európai országok listáinak élmezőnyébe. A korabeli válogatásokon gyakran szerepeltek dalai.

Forrás: zoom.hu

Még nincs hozzászólás.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
 

Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!