|
Pedofília és gyermekbántalmazás
2008.09.03. 09:12
A pedofília a gyermekek elleni szexuális, erkölcsi és emocionális erőszak. Visszaélés a gyermek kiszolgáltatottságával, gyengeségével, tapasztalatlanságával, erőtlenségével, érintetlen hamvasságával, kíváncsiságával, bizalmával, függő helyzetével, visszaélés a gyermeki vágyakkal és ösztönökkel.
A pedofil személy kóros személyiség, aki kedvességével, ajándékokkal, ígérgetésekkel, de nem ritkán erőszakkal el tudja érni, hogy a gyermek kövesse őt, teljesítse kéréseit, igényeit. Célja, hogy önző módon kielégítse perverz vágyait, úgy, hogy közben uralkodni tudjon, erősnek, hatalmasnak érezhesse magát.
Saját kielégülése a fő cél, ennek érdekében bármit elkövet. Kortárs kapcsolataiban viszont bátortalan, sikertelen, gyáva, nemritkán értelmileg is primitív. Nemi élete abból áll, hogy fogdossa a kisgyerekeket, vagy velük simogattatja magát, fő célja a kölcsönös maszturbáció a kiszemelt gyerekkel. Erőszakot ritkán követ el, és csak elvétve próbálkozik szexuális aktussal.
Lélektanilag a pedofil személyiség sokféle lehet, nem függ kortól, nemtől, műveltségi szinttől és származástól. Tény azonban, hogy a szigorú, átlátható törvényekkel működő, tradíciókat és tabukat tisztelő társadalmakban jóval ritkábban fordul elő, de ha mégis, akkor nagyon kemény kézzel súlyt le rájuk a törvény.
A gyermek, életkorától, családi helyzetétől függően könnyen csábítható, irányítható, befolyásolható, zsarolható és félelemben tartható.
Ha olyan családban él, ahol az ott uralkodó normák szerint a gyermeket tárgynak, engedelmeskedni köteles alattvalónak tekintik, a gyermeknek esélye sincs a normál személyiség fejlődésre. Azok használják ki, akiknek az lenne a feladatuk, hogy megvédjék, példát mutassanak, megtanítsák az érzelmek kimutatására, felismerésére és viszonzására, a kölcsönös szeretet és elfogadás örömére.
Akiknek az lenne a feladatuk, hogy kielégítsék vegetatív igényeit (éhség, szomjúság, tisztaság) felkeltsék kíváncsiságát a világ dolgai iránt, és megtanítsák azokban eligazodni úgy, hogy lehetőségeik szerint mindebben társai és támaszai legyenek gyermeküknek.
Mindezek híján a gyermek elbizonytalanodik, frusztrálttá, izolálttá válik. Támaszt és biztonságot, gyakran unalom ellen izgalmat keres. Hiányai vannak, és azokat szeretné megszüntetni. Szeretetre vágyna, de közben nem tudja, mi az a szeretet ezért könnyen csábítható cukorral, tárgyakkal, ígéretekkel, a szexuális közeledés simogatását is összetévesztvén a vágyott szeretettel. Nem tud érzelmileg differenciálni, követi azt, aki csábítja, hívja, viszi.
A családon belüli erőszak
A családon belüli erőszak, a gyakori molesztálás is ezen az alapon nyugszik. Ha nem tisztelik a gyermek önálló jogait, nincsenek tekintettel intimszférájára, pl. rá nyitnak a fürdőszobában, akarata és ellenállási próbálkozásai ellenére bármiben és bármikor legyőzik és ráerőszakolnak dolgokat, pl. megtömik, ha nem éhes, megverik, ha nem engedelmeskedik, megcsókolják, ha tiltakozik, és jót nevetnek rajta, hogy milyen dühös lesz.
Megtanítják arra, hogy magatehetetlen tárgy legyen, tűrjön. Gyakori az is, hogy a családtagok egymásnak fedeznek, tudván, hogy mi történik a gyermekkel, mit tesz vele a szülő, a rokon.
A gyermek pedig, aki kezdetben örömmel fogadja a kedveskedő közeledést, a jóleső simogatást, a”törődést”, csak későn jön arra rá, hogy mi is történt vele, általa. Nem mer szólni, fél és szégyelli magát. Nem meri elárulni senkinek, hogy mi történik a családi falakon belül.
Nem árulhatja el azokat, akiktől az élete és a biztonsága függ. Gyakran a felnőttkori pszichés betegségek okainak keresésekor bukkanunk rá a gyerekkori bántalmazásra, molesztálásra, erőszakra.
Sokszor a felnőttkori párkapcsolati, szexuális zavarok hátterében is ezek a titkolt, szégyellt, elfojtott okok állnak!
A magyar társadalom meglepően toleráns a gyerekbántalmazással kapcsolatban. A szükségesnél jóval ritkábban emel szót valaki, ha valahol egy kisgyerekre kiabálnak, bántják. Elmennek emellett, inkább magukat féltik, és úgy gondolják, hogy a kiabálás és a verés a gyereknevelés természetes része, „a szülőé a gyerek, és azt tesz vele, amit akar” és még inkább azért, mert életük természetes, megszokott részévé vált a közöny és az elhárítási mechanizmus, hogy amit nem látunk, az nincs is.
A gyermekek elleni erőszak formái
A gyermekek elleni erőszak bármilyen formája a felnőttek bizonyítványa. A gyermekbántalmazás formái: fizikaiak és verbálisak lehetnek. A fizikai fájdalom okozása is sokféle, az életkor függvényében.
Újszülött korban, kisgyermekkorban: a gyermeket éheztetik, nem tartják be a rendszeres etetés, itatás szabályait, nem tartják tisztán, a síró, igényeiért küzdő gyermeket megbüntetik, nem védelmezik a külső hatásoktól, ütik, kínozzák, korlátozzák, gyakran molesztálják, szexuális tárgynak tekintik. Félelemben tartják, rabszolgának tekintik, így a gyermek nem mer szólni, gyakran még a külsérelmi nyomaikat is takargatják. A kamaszkorban a szexuális veszélyeztetettség fokozódik, a fizikailag fejlődésnek induló gyermek a család és a környezet prédájává válhat.
A túl szexualizált világukban felnövekvő gyermek önkéntelenül maga is válhat csábítóvá úgy, hogy utánozza a sajtóban, filmeken látottakat, nem mérve fel tettei következményeit. Ha nincs a környezetében olyan értékrend, ami ezeket a törekvéseit a normál mederbe tereli, könnyen válhat áldozattá.
A szavak általi terrorizálás sokszor erősebb, mint a fizikai, hiszen az utóbbi bármennyire is fáj, begyógyulhat, elmúlhat, míg a szavak nyoma örökre beleivódik a tudatba. A gyerekbántalmazás is pedofíliának számít, hiszen kihasználja, tönkreteszi, pszichoszexuális fejlődésében súlyosan, akár egész életére károsítja a gyermeket.
(Kazimir Ágnes, gyermekpszichológus)
Forrás: webbeteg.hu
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó