7 éves kislánnyal szexelt egy nő!
2011.12.28. 12:08
Egy 7 éves kislánnyal szexelt az a 26 éves nő, aki állítólag így akart nős barátja kedvére tenni Floridában.
Margaret Ann O'Neill azt mondta a rendőröknek, hogy barátja szexuális étvágyát akarta kielégíteni azzal, hogy orális szexet folytatott a kisgyerekkel. A 32 éves Christopher Smith azt ígérte, hogy elhagyja érte a feleségét, és azt akarta, hogy Margaret így fejezze ki a háláját.
A rendőröknek a nő később azt mondta, hogy Smith egy manipulátor volt, és tartott tőle, mit tenne a férfi, ha nem teljesítené a kérését.
Smith-t azt követően tartóztatták le a rendőrök, hogy egy másik nőtől ugyanezt kérte, de az nem volt hajlandó a fajtalankodásra, és értesítette a hatóságokat.
A rendőrök több videófelvételt találtak a férfi telefonján, amelyen ugyanazzal a 7 éves kislánnyal erőszakoskodik, illetve orális szexet folytat vele.
Amikor mindezt Smith feleségének a tudomására hozták, kiderült hogy a nő egy korábbi incidensről is tudott egy másik gyerekkel, de nem szólt senkinek, állítólag azért, hogy „megvédje" a gyerek családját.
A 32 éves férfit összesen 24 rendbeli szexuális erőszakkal, illetve arra irányuló összeesküvéssel vádolták meg a hatóságok.
K.V.
Forrás: blikk.hu
|